Halál, gyász, elengedés
Nem érted, hogy miért történt, nem tudsz vele mit kezdeni, nem tudsz továbblépni… az életed mintha megállt volna..
Tudatos, racionális részünknek a halál felfoghatatlan és épp ezért nem is tudunk vele ezen a szinten mit kezdeni.
Azt gondoljuk majd az idő megoldja, és egyre könnyebb lesz, de valójában sokszor úgy tűnik ez kevés a történtek valódi feldolgozásához. Ösztönös önvédelmi működéseink segítenek túlélni valahogy, de ez nem azt jelenti, hogy a lelkünkben is tovább tudtunk/tudunk lépni.
Úgy tűnik, hogy bár a tudatnak a halál egy furcsa, felfoghatatlan, a lelkünknek egyáltalán nem az. Sokszor ezért sodorjuk veszélybe magunkat egy szerettünk halála után, és indulunk el utána (betegségek, balesetek, stb.).
A halált kiemeljük mindenféle hitrendszerből, ezért nem valamiféle keresztény jó-rossz, menny-pokol bizarr megközelítésből foglalkozunk vele.
A halált az élet részének tekintjük, ami felett nincs hatalmunk, és ami nem jó vagy rossz, hanem “van”, mint ahogyan az életünk is.
Míg az utóbbinál addig dolgozunk, amíg kezünkbe nem vesszük az irányítást (jó esetben), az előbbinél az történik, aminek történnie kell vagy fogalmunk sincs, hogy valójában mi és miért történik, de a túléléshez tudomásul kell vennünk. Nem erőből és nem haraggal, daccal, hanem valahogyan egészen másképpen.
Az állításokban nem csak beszélünk a fentiekről, hanem képekkel és mondatokkal, és a hétköznapokban előforduló testi érzetek előhívásával feltárjuk, elemezzük ami zajlik benned, és belenyúlunk a folyamatba, hogy végre a lelked rejtett zugaiban is mozdulni tudjon valami, és ne csak túléld a napokat, hanem új életet tudj kezdeni, illetve minőségi életet tudj élni, bármi is történt, megadva a tiszteletet elhunyt szeretteidnek, a sorsuknak, az életnek, és a halálnak is.