család, párkapcsolat, szorongás, élet:
ÉLEK. 😁 Talán most először érzem azt,hogy a saját életemben vagyok jelen.Szokatlanul furcsa, de jó érzés.
A pánikom, szorongó érzésem teljesen elmúlt, és az egész kapcsolatom önmagammal és a férjemmel vett egy totális fordulatot. Pont ma jegyezte meg,hogy napok óta összeszedett vagyok, nem tud mit kezdeni a helyzettel 😀 jót nevettünk rajta. Nagyon hálás vagyok Neked,hogy kiszedted belőlem ezt a fojtogató,depresszív érzést, mert már nagyon nem voltam jól. Teljesen máshogy állok a házasság, gyermekvállalás, szülők témákhoz. Tényleg úgy lett ahogy sejtetted, hogy több dologra ki fog hatni. Még szűk 1 hét telt csak el de annyira JÓL vagyok. Szóval köszönöm.”
De október elején ismét megyek majd hozzád, addigra keresek más kiirtandó problémát, ha már ilyen jól működik a dolog 🙂
“Szerencsére nem csak apámmal hanem édesanyámmal is javult a kapcsolatunk, többször is beszélünk telefonon és nem csak a kötelező formulákat. (hogy vagy? kösz jól! akkor szia!)
Egy szóval köszönöm Neked a segítséget nagyon hálás vagyok érte! ”
“amikor rájössz, hogy pont olyan szüleid vannak, amilyet szerettél volna, csak nem vetted észre, nem kommunikáltatok jól, meg úgy ezek a “családállítás témák” hát priceless – később is indultam vissza félórával, mert olyan jó volt ott beszélgetni velük egy félórát még a konyhában, ott már anya is ott volt szóval csodálatos volt 🙂 “
“Szia Szilvi! Szeptemberben jártam Nálad csoportos családállításon. Ígértem hogy visszajelzek egy kis idő elteltével.
Dióhéjban annyi, hogy nagyon-nagyon pozitívak az élményeim, a probléma amit vittem, illetve az ahhoz való hozzáállásom/gondolkodásmódom, abszolút megváltozott és természetesen jó irányba.
Úgy is fogalmazhatnék, hogy tulajdonképpen eltűnt, megsemmisült a probléma 🙂 Illetve én szinte erőltetném is hogy ugyanúgy gondolkodjak a dologról mint a családállítás előtt, de nem megy
🙂)))
Remélem nem fogalmaztam túl kacifántosan. Mindenesetre szeretnék újra menni Hozzád, ez alkalommal egyéni állításra.”
“zseniálisan hat ránk a csaladallitas, de leginkább a te személyed ( kicsit udvarolok) , mert a másik nő nem ért el ilyen hirtelen változást, leginkább semmilyet. Úgyhogy kösziiiiii
Azt hiszem függők leszünk.
“
munkahely:
“Szia Szilvi 🙂
Hát Te valami Istennő vagy, nem akarom elkiabálni, de lehet, hogy ez működik???? ? Esküszöm, egyre jobb fej a főnök, jó ugyanúgy megmaradt néha bunkónak, de van amikor viccelődik velem, meg normális…. ez tök fura, és egyre többször érzem jól magam a munkahelyemen… mondom, nem szeretném elkiabálni, de ez nagyon jó érzés ?”
önbizalom:
“A családállítás azért fantasztikus, mert abban segít, hogy tudj az lenni aki valójában te vagy, és nem azt akarja megtanítani, hogy milyennek kellene lenned, ahhoz, hogy boldog lehess.
Az pedig már önmagában is boldogság, mikor úgy érzed, hogy cselekedeteid után nincs megbánás, visszamaradt “nem így kellett volna” érzés, vagy hasonló, még akkor sem, ha mindenki más logikája, tapasztalata és szeretete más tanácsolt volna neked.”
“Először is az a helyzet, hogy szombat óta, mióta eljöttem tőled annyira felszabadult és boldog vagyok, hogy éjjel-nappal csak mosolygok és mosolygok…nagyon jóóó!!!! :))))) Nem is emlékszem, hogy éreztem-e így magam az elmúlt években..a régi rossz emlékek és rossz érzések mintha köddé váltak volna!! Nagyon nagyon köszönöm Neked!! :))))
“Köszönöm a mai élményt, nagyon jó volt képviselni is, és a saját állításom is felülmúlta minden képzeletem. 🙂 “
“Facebookon nem vagyok már 4 éve, így csak ezúton írom le, hogy mennyire hasznos lenne mindenkinek legalább 2-3 vagy több állítás, hogy jobban működjön az élet kereke:)”
“Elképesztő, amit csináltál velem, azóta mindenkinek ajánlom! Soha életemben nem voltam még így egyben. Magabiztos vagyok, van önbizalmam, szeretem magam, teljesen másképp állok az élethez:)
Tényleg hihetetlen, ami ott történt, nagyon-nagyon köszönöm! Életmentő volt:)
Majd biztos megyek még, ha elakadok megint, de most minden okés.”
“Tudod mi az az érzés, ami felerősödött bennem nagyon? Az, hogy igen is tudom mit szeretnék, kivel kapcsolatban mit érzek, és megbízom magamban.”
anyaság:
“Azt veszem észre, hogy sokkal többet ölelgetem, puszilgatom, sokszor bújunk egymáshoz, és olyan jó. Amúgy Ő másnak nem is nagyon engedi, hogy megpuszilja. Olyan fura, mert ezt nem tudatosan csinálom, csak jön és utólag gondolkodom el rajta, hogy régen nem így csináltuk, milyen jó, hogy most így van. Sok kis apróság van még ami változott, de nagyon nehéz leírni, megmagyarázni.”
szakítás, apaság
halál, gyász feldolgozás, új élet:
“Beindult az életem. Úgy érzem, halad előre minden szépen a maga módján. Nem mondom, hogy minden tökéletes, mert nem kell annak lennie, de kezemben tartom a dolgokat. Vannak céljaim újra, és bizony nem csak reménykedem, hogy majd egyszer elérem azokat, hanem teszek is értük. Sőt nap mint nap gondolkodom, csinosítgatom, csiszolom őket gondolatban, -írásban, mert hát milyen cél az ami csak gondolatban van meg s nem papíron. 🙂 Hálás vagyok, hogy végig vezettél azon az úton, ami az induláshoz kellett. Az eleje ugyan nagyon nehéz volt és furcsa is ahogy változtak a dolgok napról napra, de ha nem teszem meg még mindig összeroskadva ülök egy szobában és nem haladna előre az életem. Azonban kellett egy ilyen tisztán látó ember segítsége akinek a bizalmába helyezhettem a gondomat, bajomat. Bízom benne sokaknak tudsz még hasonló módon segíteni! Már vagy két három hete azt érzem, hogy van itt mit tennem, és ha már így van élvezem. Jönnek az új dolgok az életembe és teljesen önfeledten tudok örülni dolgoknak, mint azelőtt hogy a szüleim elhunytak. Visszakaptam önmagam, vagy mondhatnám elhagytam a sötét szemfedőm, már nem oly komor a világ.”
„Mondtad, hogy jelentkezzek kb. egy hónapra rá, hogy jobban vagyok e. Jelentem, sokkal jobban, sőt, kezdek visszatérni régi önmagamhoz, és a kapcsolatom is gondolom ennek köszönhetően sokkal kiegyensúlyozottabb. 🙂 Amikor eljöttem tőled, 4-5 órán keresztül hazafele már megállás nélkül sírtam. Azt hiszem átszakadt ott valami a Mama és a szeretteim tavalyi sűrű halálesetei miatt. De megkönnyebbültem. És azóta napról napra jobban érzem magam. Egyenlőre most másról nem tudok neked beszámolni, ugye a párommal alapvető gondunk nem volt, inkább az, hogy nekem volt ilyen állapotom hogy nem volt jó semmi sem. Ez azóta elmúlt, illetve ami felmerül azt megbeszéljük, változtatunk. Szóval köszönöm szépen a segítséget. 🙂 ”
élet:
“Nagyon sok dolog történik velem.Kinyíltam,fejlesztem magam, próbálom erősíteni az önbizalmam, az önbecsülésem, meditálok sokat, szerintem a megbántások nagy részét is lezártam. Óriási takarítást, tisztítást rendeztem a lakásomban is, nemcsak a belsőmben. Szóval töltődök.”
“Szilvivel már évek óta dolgozom, ami olyan számomra, mint egy utazás. Ha belegondolok honnan indultam és most hol tartok, akkor elmondhatom, hogy óriási fejlődésen mentem keresztül, mely során legfőképpen a magamról alkotott kép és a gondolkodásom változott meg, ami már önmagában nagy siker. Az állítások után mindig megnyugodtam, aztán hirtelen úgy tűnt, hogy összezavarodik minden, de ilyenkor Szilvi mindig ott volt és támasztott. Majd végül óriási változás következett be. Mindig elmozdult az életem azon a területen, amin legutóbb dolgoztam. Nem mindig abba az irányba, amibe én szerettem volna, de később mindig kiderült, hogy számomra így a legjobb.”
csoport:
“Én tudtam, h nem fogok csalódni. De hogy az én földhözragadt páromat is megmozgatta, azon meglepődtem.
Köszönjük az élményt!”
“Kedves Szilvi, Nagyon köszönöm, hogy részt vehettem a szombati családállításon. Mindig feszélyezve érzem magam a csoportos munkákban, ezért többször is meggondolom, hogy menjek-e vagy maradjak. Fontos témát szerettem volna megnézni, így összeszedtem minden bátorságom. Csoportos családállításon már jártam korábban más családállítónál, de ennyire jól sosem éreztem magam. Első pillanattól fogva nyugodt voltam, a Te személyiség is jó hatással volt rám és a csoport egyszerűen fantasztikus volt. Kedvesek, közvetlenek, segítőkészek. Nagyon örülök, hogy ezt az élményt nem hagytam ki, sokáig őrizni fogom magamban. Köszönöm Neked és a Csoportnak ezt a csodálatos délutánt. ? “
szexualitás:
“Naa hát valószínű,hogy célba értünk,ugyanis tegnap óta semmiféle negatív gondolatom nincs férfiak+szex témakörben! 😀
Sőt,tök izgalommal tölt el a téma!!”
ajándékutalvány :
“Valahol egy kicsit szakmabeli vagyok, így elég jól ismerem a módszert, amivel Szilvi dolgozik. Gyakorlatilag agyon vagyok már “terapetizálva” a tanulmányaim valamint az önszorgalmam során. De valahogy nem jött a megoldás az életemre, vágyakoztam egy érzés után. amikor csak úgy jól vagyok, nincsenek befeszülések, félelmek, gátak, nincs az a mélyről feltörő szomorúság és végre emlékezem….
Vágytam arra a hitre, hogy végre megéljem azt a szabadságot, hogy szerethetek és engem is lehet szeretni, de csak nem jött el, sem az életem szeretete, sem a férfi, akit szerethettem, aki nem a hibáimat látta csak, aki szerint nem minden az én hibám, aki szerint a viselkedésének én vagyok az oka, mert én rosszul viselkedem és megérdemlem a sorsomat…llyenkor mindig az jutott az eszembe, a rengeteg idő, energia és pénz amit önmagamra költöttem csak kidobott valami volt, ugye a suszternek sincs jó cipője..
Aztán találkoztam Szilvivel véletlenül a neten keresve. Tele félelemmel, valami szakmabeli vagyok sok-sok megoldatlan problémával, küzdelemmel. Egyáltalán nem vagyok egy kicsit sem tökéletes, pont azokkal a problémákkal küzdők, mint a hozzám fordulók, de hát önmagamat nem tudom “megjavítani”.
Amikor beléptem és elmondtam ki vagyok miért jöttem nem érzetem egy percig sem cikinek, kínosnak, hogy ilyen problémákkal fordulok valakihez.
És miért mentem, mert a sok terápia után sem tudtam feldolgozni a velem történteket, a gyerekkoromat ami miatt nem tudtam egy hosszabb kapcsolatot összehozni. Az elmúlt egy évben folyton feltört bennem egyfajta szomorúság, ami könnyekben tört ki, a legváratlanabb helyeken jött rám a zokogás pl. vezetés közben, piros lámpánál, az utcán, és csak az önkontroll fogott vissza egy teljes összeomlástól. A pszichológusom szerint teljesen normális vagyok ez még az általam érzett szerelem elmúlásának tünete, gyászolok valakit, de én tudtam többről van itt szó…
Mindig is kicsit furcsa voltam, megéreztem dolgokat, a környezetem sokszor nem értette miért visel meg valami sokkal jobban pl. emberi kapcsolatok, mint azt a józan ész szerint lehetséges lenne egy ilyen időszakomban érkeztem Szilvihez.
Először éreztem elfogadnak olyannak amilyen vagyok a furcsaságaimmal együtt, először beszélhetek úgy az érzéseimről, hogy biztos vagyok benne nem ítélkeznek felettem vagyis olyan légkör van jelen a szobában ahol én sem ítélkezek saját magam felett. Megteremtődött ott egy olyan légkör, amiben én is elhittem nem az érzékeim, az emlékeztem játszik velem valóban elhiszik és egyben én is elhiszem azt ami velem történt. Amikor beszéltem a gyerekkori traumámról, az önmagam utálatáról “hogy az én hibám volt” senki nem hitt nekem.A kételkedés egyik indoka volt, ha mindez valóban megtörtént akkor nem lehetnél ennyire normális és ezt nem lehet titokban tartani. Pedig lehet,a családok sokszor legmélyebb titkokat kezelik a legtermészetesebben.
Szilvi mindig csak addig ment el az állításokban, amit az én hitvilág rendszerem engedett és itt bele is futottunk a spiritualitás legmélyére, amitől én mindig is féltem, tartottam, de most nem. Végig azt éreztem tartanak ebben a megmerítkezésben és úgy jövök vissza, hogy lelkem egy kis szelete sem marad ott.
Pedig minden energiámat leszívta az állítás, olyan volt mint akiből kivesznek valamit ami addig mozgatta..
És milyen igaz, amikor már azt hiszed nincs mit veszítened, akkor még lehámoznak rólad egy réteget és rájössz, hogy csak így férhettél hozzá a forráshoz, csak azt senki nem mondja, utána is nehéz mert kezdeni kell magaddal valamit, fel kell tölteni a megtisztult lelket…és ez már nem az az élet ami eddig volt a megszokott sémák már nem működnek..
Ha már beláttál a tükör mögé, onnan mit üzennek, utána jön még a történet java. Rengeteg energiát emésztett fel, hogy fenntartsam az egyensúlyt, azt mély lelki fájdalmat, mely végig kísérte az életemet elnyomjam, nehogy a felszínre kerüljön…
Most már kezd az egyensúly helyre állni és nyugalom van, néha még az emlékek elő jönnek, de tisztulok!”